Trónok harca 7 évad >>> trónok harca 2017/2018 előzetes!

Trónok harca 7 évad – trónok harca 2017/2018 előzetes!

Szokatlan mód bár csak egyetlen gyilkosság esik a nyitóepizódban, de az olyan is. Végre itt a 7. évad, spoiler nélkül elmondjuk, milyen.

Most, hogy itt van, már nem is tűnik olyan embertelenül hosszú időnek az a több mint egy év, amit azzal töltött a nyugati világ néhány millió lakosa, hogy a Trónok harca hetedik évadára várt – de azért érdemes nem elfelejteni, hogy igenis hosszú volt az évadszünet, és, amint mondani szoktuk volt, tele iszonyattal. Magyarán ér ünnepelni picit a visszatérést, szóval háromra ujjongó sóhaj:

VÉGRE!

Azért a poharak emelgetésével csak óvatosan, a Trónok harca világában viszonylag könnyedén előfordul, hogy a felelőtlen iszogatásnak nem lesz jó vége. Ezt mindjárt az évadnyitó elején demonstrálja a széria, egyből felszolgálva a teljes sorozat legkielégítőbb haláleseteinek egy toplistás darabját. A jelenet afféle hangulati előrejelzésként is felfogható: nem lepődnénk meg, ha az évad is nagyjából ilyen alattomos módon készítené ki majd a kedves publikumot.

Az új évad első része ugyanis, legalábbis az előző évad vérzivataros, gyilkosan nyomasztó brutális darálója után egészen finomra hangolt, már-már visszafogott. A dolgok, amelyek kétségtelenül össze fognak borulni hamarosan, még csak most kezdtek meginogni, de a kilengés azért már szabad szemmel is látható.

De lássuk, mi az, amit tudunk – spoiler nélkül

A nyitókép után egyből a lényegre tör az epizód, és egy briliánsan para jelenetben vethetünk egy pillantást az Éjkirály nem éppen barátságos seregére, melyben majdnem biztosan ott vonul néhány, a korábbi évadokban elveszített kedves szereplőnk.

Hogy a nyomasztásról kissé elterelődjön a figyelmünk, Jon Fekete várban tartott gyűlésén ismét szerelembe eshetünk a kis Lyanna Mormonttal, akinek még mindig több vér van a pucájában, mint némely begyöpösödött macsónak a tisztelt urak között. Azért feminizmust ne emiatt kiáltsunk – persze fognak egészen sokan, de lássuk be, aligha a háborúskodás-fétist szükséges eltanulnunk nekünk, nőknek a férfiaktól – de az tény, hogy Lyanna a tökösségével jelzi, hogy a sorozat valamit nagyon mondani akar a nőkről ebben az évadban.

A hetedik évad alighanem a nőkről szól majd, akik – Arya, Sansa, Lyanna, Cersei, Brienne, Daenerys – ravaszak, megfontoltak, kemények, célratörőek, kegyetlenek, és igazán csak néhányan tűnnek úgy, mint aki eszét vesztette.

Az őrületverseny élén szemmel láthatólag Cersei áll, akit Jamie hiába próbál visszarángatni a realitás talajára, még mindig a megalomániás hataloméhségben és főként a legyőzhetetlenség illúziójában fürdőzik. Hogy a pszichopátia szintje ne csökkenjen a kritikus pont alá, Euron Greyjoyt is újra láthatjuk, a fickó immáron biztosan csaknem Ramsey-szintű elmebeteg, frissítő élmény, amikor a tanulóéveit taposó Samre vált a kép, itt kapunk egy egészen zseniális klipet arról, miként nevelik alázatra a jövő mestereit – szinte látom magam előtt, ahogy ebből a jelenetből animgifet vág a web népművészete és valami, a gyakornokévekről, avagy a szabadságról visszatérés utáni tűzoltásról szóló találó felirattal ellátva osztjuk majd, mintha muszáj lenne.

Az Óváros képei után visszaváltunk Északra, hogy a girlpower újabb bizonyítékát kapjuk Sansa és Brienne személyében, mindkettejüket a maga kéretlen lovagja ostromolja rajongásával, de mígy Tormundnak ezerrel drukkol a néző, Kisujj nyálkás tenyérbe mászásánál visszataszítóbbat nehezen találni ebben a sorozatban, pedig azért a férfikarakterek java nem éppen egy matyóhímzés.

A kivétel, úgy tűnik, a kényszerűségből katonáskodó fiatalembereket jelenti, akikkel Arya ismerkedik meg utazása során, nehéz nem felvisítani a röhögéstől megpillantván az epizód celebkameóját: Ed Sheeran nem először kameózik filmekben, és mindig gyakorlatilag saját magát játssza, zseniális a pasi. Hogy az egykori páros másik feléről is megtudjunk egyet s mást, a Vérebről újfent kiderül, hogy nem is akkora rohadék, továbbá képes az istenélményre. Az epizódnak ezen a pontján már egyre valószínűbb, hogy a nagy hentelés nem ebben a részben fog elkezdődni, még visszaugrunk Samékhez egy kicsit, majd végre Danyt is láthatjuk, amint megérkezik Westerosra, hogy a már említett girlpower csimboraszójaként belecsapjon a lecsóba.

Az évad tehát egyelőre tartogatja a puskaport, de azért a nyomasztás minden létező fórumon árad, és egyértelmű, hogy nem sok jóra számíthatunk. Szerencsére zseniális egysorosokat is kapunk a hangulat oldására.

– meggyilkoltad a bátyádat!
– ki kellene próbálnod, csodás érzés!

utálom a rumot, túl édes!

És Tyrion még meg se nyikkant. Aligha ez lesz az évad legerősebb epizódja, és megkockáztatom, néhány vérszomjas rajongó, aki a cicik-sárkányok-hentelés háromszöget értékeli elsősorban a Trónok harcában, némiképp csalódottan is állhat fel az epizód elől, de azt még jó eséllyel ők is érzik, hogy az előttünk álló maradék hat epizódban már nem lesz ilyen nyugodalmas a hangulat. Ez az évadnyitó a szokásos tablóként működik a “hol is hagytuk abba?” jegyében, és pont azt az érzést hagyja maga után, mint amit Dany fogalmaz meg:

elkezdjük hát? 

A Trónok harca hetedik évadának első epizódja az HBO GO-n már nézhető, aki tévében nézné a részt, annak este 8-ig kell várnia, ekkor vetíti ugyanis az HBO az évadnyitót.

Nem bírta a terhelést az hbo.com vasárnap este, amikor Amerikában bemutatták a Trónok harca új évadának első részét. A látogatók egy idő után csak egy hibaüzenetet kaptak az oldalon, de aztán a premier vége felé visszatért az oldal. Gondok akadtak az HBO Now streamingnél is, ott szintén az új epizód első felénél akadtak problémák egyes felhasználóknál. Az HBO megerősítette a Hollywood Reporternek, hogy valóban voltak problémák az HBO Go-val Latin-Amerikában, de egy csapat már dolgozik a problémán.

A hetedik évad premierjét iszonyatos várakozás fogadta, miután kicsit eltolták a premier dátumát a megszokotthoz képest. Egyébként ez nem az első hasonló eset, 2016-ban a hatodik évad kilencedik epizódjánál tapasztaltak egyesek olyat, hogy gond akad az HBO Now szolgáltatásával a nagy érdeklődés miatt, de volt erre példa 2014-ben is, és a True Detective első évadának fináléjánál is. A Now egyébként olyan online előfizetés, amiért nem jár kábelcsatorna, a Go-t pedig azok kapják, akik előfizetnek kábelen az HBO-ra. A Trónok harca új epizódja már elérhető itthon az HBO Go-n. Ha valaki már látta az új részt, az feltétlenül olvassa el Sixx kritikáját az évadnyitóról.

Otthon Melege Program 2017 - Otthon Melege Program 2017 feltételek itt - Friss hírek

Be the first to comment on "Trónok harca 7 évad >>> trónok harca 2017/2018 előzetes!"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


error: Tartalom védett !!