Minimálbér 2017: a bruttó minimálbér jövőre 122 vagy 127 ezer forintra nőne!

10%-os minimálbér emelés jöhet jövőre >>> Minimálbér 2017: a bruttó minimálbér jövőre 122 ezer forintra nőne! A másik verzió szerint pedig 127 ezer lenne, még nem döntőttek!

Tíz százalékkal, vagyis nagyjából 11 ezer forinttal emelné a bruttó minimálbért a kormány, ezt az ajánlatot teszi a Nemzetgazdasági Minisztérium a péntek délután kezdődő bértárgyalásokon – írja a Magyar Nemzet és a Magyar Idők is a munkaadóknak és munkáltatóknak küldött előzetes anyag alapján. Ezek szerint minimalber-2017-122-ezer-ft

a most 111 ezer forintos bruttó minimálbér jövőre 122 ezer forintra nőne.

A kormány emellett jövőre a munkaadók járulékait 5 százalékkal csökkentené.

Lázár János a csütörtöki kormányinfón már beszélt arról, hogy a kormány  “határozott és jelentős” minimálbér-emelést javasol majd a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, de hogy mennyivel, azt még nem volt hajlandó elmondani.

A tárgyalásokon úgy tűnik, mindenkinek a vágya teljesül:

  • a szakszervezetek jövőre 10,4, 2018-ra pedig 11,8 százalékos emelést szeretnének elérni, mert így szerintük a nettó minimálbér két éven belül elérné az egy főre számított létminimumot.
  • a munkaadók pedig azért lobbiztak, hogy a járulékok jövőre 5, 2018-2019-ben pedig további 2,5-2,5 százalékkal csökkenjenek.

A szakszervezetek a garantált bérminimumnál  jövőre 16,3, azután 13,3 százalékos emelést akarnak, hogy ehhez hogy áll a kormány, azt egyelőre nem tudni.

Kapcsolódó cikkek :

Minimálbér : ennyit emelnek majd?

Már elkezdődtek a 2017-es bértárgyalások

 

1 Comment on "Minimálbér 2017: a bruttó minimálbér jövőre 122 vagy 127 ezer forintra nőne!"

  1. Tisztelettel kérdezem!
    Miért nem esik egyetlen szó (betű) arról, hogy jelenleg mennyi a SZAKMUNKÁS MINIMÁLBÉR? Ha ugyanis ezt leírnák, akkor ki lehetne számítani a beígért 25 % pontos emelést.

Leave a comment

error: Tartalom védett !!