Hűtőgépcsere pályázat 2016 – Júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépcserére

Hűtőgép csere pályázat 2016 – Júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépcserére!

Folytatódik az Otthon Melege Program, júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépek és fagyasztók cseréjére – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.  Hűtőgépcsere pályázat 2016

A keret 500 millió forint, egy jelentkező az új, energiatakarékos berendezés 50 százalékát, maximum 45 ezer forintot kaphat – ismertette az államtitkár. Kiemelte, ez a kiírás is régiónként történik majd a korábbihoz hasonlóan, elsőként július 4-étől az észak-alföldi régióban élők jelentkezhetnek. A nagycsaládosok és a nyugdíjasok előnyben lesznek, minden régióban lehetőséget kapnak arra, hogy először ők adják be kérelmüket.

Újabb 500 millió

2016. július 4-étől újabb 500 millió forintos keretösszeggel vissza nem térítendő támogatást biztosít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztóberendezések) cseréjéhez. A pályázati folyamatban előnyt élveznek az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok.

Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány számára alapvető fontosságú, hogy olyan programokkal támogassa a családokat, amelynek köszönhetően a háztartások energiafelhasználása érzékelhető mértékben csökken. A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege Program eddig mintegy 17 milliárd forint keretösszegben biztosított támogatást, melynek eredményeként mára több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysága javult.

A háztartási nagygépek cseréje alprogram újranyitásának célja, hogy csökkentse a nyugdíjasokat és nagycsaládosokat terhelő kiadásokat, akik 2016 júliusától adhatják be pályázatukat személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjére, ha korábban nem cseréltek háztartási gépet a pályázat keretében.

Az ár fele lehet vissza nem térítendő támogatás, de van plafon

Szabó Zsolt szólt arról, hogy az alprogram meghirdetésekor rendelkezésre álló 500 millió forintos keretösszeg elosztása régiónként történik. A vissza nem térítendő támogatásban részesíthető pályázatokat az arányosan elérhető energia- és CO2-megtakarítás figyelembevételével rangsorolják.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 000 forint, A++ energiaosztály esetén 35 000 forint, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén maximum 45 000 forint. Az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező nyugdíjasok és nagycsaládosok a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton nyújthatják be támogatási kérelmeiket 2016. július 4-jétől a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig. Amennyiben marad rendelkezésre álló forrás, úgy 2016. július 6-tól más magánszemélyek is pályázhatnak, ha korábban nem cseréltek háztartási gépet a pályázat keretében.

Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén. A támogatások felhasználásával jelentősen javulhat a lakossági energia-felhasználás hatékonysága, csökkenhet a hazai szén-dioxid-kibocsátás, mindez nagymértékben hozzájárul a hazai klímavédelmi és energiahatékonysági célok eléréséhez.

Korábbi cikkünk itt olvasható

Otthon Melege Program 2017 - Otthon Melege Program 2017 feltételek itt - Friss hírek

44 Comments on "Hűtőgépcsere pályázat 2016 – Júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépcserére"

  1. hogyN LEHET PÁLázni fagyasztőszekrényre

  2. Hűtőcsere program pályázása!!

  3. enis szeretnek ijenre pajazni mert nekem 4 gyerekem van es mem kerül mar hutöre

  4. Hütögép csereprogramra szeretnék pályázni mint nyugdijas.

  5. Szeretnék pályázni a hűrőgépcserére.

  6. szeretnék hűtőgépre beadni pájázatot. rokkant nyugdijjas vagyok. és a nyugdíjjam nagyon kevés. hogy lehet pájázni? válaszukat előre is köszönöm.

  7. Szeretnék pályázni hűtőgép cserére. Ehhez be kell mennem a Kormányablakhoz??? Valaki tud ebben a témában segíteni? Köszönöm.

  8. hogyan lehet pájázni a hűtő cserére?

  9. Az ismerősöm szeretne Hűtőgép-Fagyasztó Csere programra jelentkezni csak nincs számítógépe
    Név : Terenyi Dénes
    Lakhely : Kecskemét irinyi út 29 2 emelet 21
    Állapot: Nyugdijas
    Születés idő: 1938 09 07

  10. Bocsi kitették a hozzászólásom, de érdemleges választ még nem kaptam e-mail-ban.

  11. Szeretnék pályázni hütőgép cserére, mikor lehet?

  12. Érdeklődöm hogyan kell pályázni hűtőgép cserére. 76 éves kevés nyugdíjjal rendelkező nyugdíjas vagyok. 30 éves hűtőszekrényem van, azt szeretném lecserélni. Várom válaszukat.

  13. Rokkant nyugdíjas vagyok szeretnék egy hűtőgépre pályázni , hogy kell a Kormányablakhoz bejutni segítségüket szeretném kérni .Tisztelettel :Bak Imréné

  14. Hol és milyen formában lehet pályázni Hűtőgép csereprogramra?

    Milyen hűtőgépekre lehet pályázni azaz a hűtőgépek pontos típusa is érdekelne, hogy miből lehet választani?

    Előre is köszönöm a Választ 🙂

  15. Hűtőgép pályázatra szeretnék jelentkezni

  16. Hűtőgép cserére szeretnék pályázni!
    Válaszukat köszönöm!

  17. Fagyasztó gépet szeretnék cserélni,kb a mostani 25 éves,nem sikerült bejelentkeznem

  18. Fagyasztó gépre szeretnék pályázni de nem tudom hogy hol kell tudnának nekem segíteni??

    Segítségüket előre is köszönöm.

  19. hogyan lehet pályázni fagyasztoszekrényre nyugdijasnak választ kérek

  20. hogyan lehet pályázni nyugdijasnak

  21. Nyugdíjasok vagyunk.

  22. Budapesten, két 80-év feletti nyugdíjas, szeretnénk 12 éves INDESIT tip. ( működő képes ) hütőgépet lecserélni pályázat útján. Mikor, hol lehet jelentkezni ? Köszönjük válaszukat.

  23. hogy lehet pályázni??????

  24. Nyugdíjas vagyok, egyedül álló. Tájékoztatót kérnék az igény benyújtására!

  25. Az édesapám szeretne pályázni hűtőgép cserére, de nincs számítógépe és nincs regisztrációja az ügyfélkapun. Mi a megoldás

    Tisztelettel: Gera Tímea

  26. Szeretnénk pályázni a hűtőgép csereprogramra. Nehéz körülmények között élünk Tiszavárkony-Szőlőben, ezért szeretném igénybe venni a csereprogramot. Köszönettel: Szabó Imre

  27. Kis nyugdijas vagyok. Hűtőszekerényt szeretnék, a régi rossz állapotban van köszönöm

  28. Szeretnénk pályázni a hütőgépcserére, kérem irják meg pontosan a Pályázat pontos módját . Köszönettel: Szegedi Béla

  29. Szép napot kívánok!
    A Hűtőszekrény pályázatra szeretnék szintén jelentkezni!
    Ha már le kell írni,állás nélküli zenész,egyedülálló szülő vagyok.
    A válaszokat,információkat,segítséget előre is Köszönöm!
    Tisztelettel:
    Balog Edina

  30. Hol található a jelentkezési lap??? KÉrem valaki írja meg nekem! Köszi

  31. hogyan tudok pályázni a hűtőcserére?

  32. Szeretnék hűtőgépre pályázatot benyujtani, hol kell és mi kell hozzá.

Leave a comment

error: Tartalom védett !!