Fantasztikus hír érkezett! Meglepően hamar jön a 180 ezer forintos minimálbér Magyarországon!

Fantasztikus hír érkezett! Meglepően hamar (2018) jön a 180 ezer forintos minimálbér Magyarországon!

A munkavállalóknak és a szakszervezeteknek is kedvező a kormány javaslata a minimálbér és a garantált bérminimum felzárkóztatására, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ismertetett pénteken a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) legutóbbi ülésén – közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) hétfőn az MTI-vel. minimalber-2018-180000-foint-minimalber

A MOSZ számításai szerint a kormány által javasolt 15 százalékos emelésnek köszönhetően a minimálbér a jelenlegi 111 000 forintról 2017. január 1-jétől 128 000 forintra, 2018-ra pedig a további 8 százalékos emeléssel 138 000 forintra nőne, így 2018-ra a nettó összege elérné a 92 000 forintot. A minimálbér nettó értéke 2018-ra elérné a létminimum szintjét. A garantált bérminimum emelésére vonatkozó kormányzati ajánlással a szakmunkás bérminimum 2018-ra meghaladná a 180 ezer forintot – tették hozzá.

A szakszervezet szerint azonban a minimálbér felett álló bérek emelkedésénél még nagy a bizonytalanság, hiszen ott nem lehet kötelező erejű rendeletekkel elérni a fizetés emelést. Az érintett munkavállalók esetében a munkaadókat terhelő járulékok jövőre tervezett 4 százalékos, majd további 4 éven át évi 2 százalékos csökkentésétől várja a kormány a bérek érzékelhető emelkedését.

Kiemelték: ennél a munkavállalói körnél a munkahelyi, ágazati szakszervezeteknek egyebek mellett el kell érniük, hogy a munkaadók ténylegesen engedjék át béremelések formájában a dolgozóknak a járulékcsökkentés költségmegtakarító hatását.

A Munkástanácsok támogatja a kormány javaslatát a bérek felzárkóztatására és egyetért azzal a helyzetértékeléssel, hogy a javaslat túlmutat az éves béremelések keretein – olvasható a közleményben.

Minimálbér 2018 – ennyi lesz!!!

Otthon Melege Program 2017 - Otthon Melege Program 2017 feltételek itt - Friss hírek

Be the first to comment on "Fantasztikus hír érkezett! Meglepően hamar jön a 180 ezer forintos minimálbér Magyarországon!"

Leave a comment

error: Tartalom védett !!