Bérek 2017


Közalkalmazotti bértábla – béremelés 2017 – fizetési fokozatok megállapítása

Közalkalmazotti bértábla – béremelés 2017 – fizetési fokozatok megállapítása >>> A közalkalmazott fizetési fokozatát közalkalmazotti jogviszonyban töltött ideje alapján kell megállapítani. Mint minden évben, most is elérkezett a szeptemberi béremelés, ami kihat majd a 2017/2018-as…


Minimálbér 2017 (127 650 ft) – a jelenlegi 110 ezer forintról 2017-ben 127 650 forintra emelkedik a minimálbér

Minimálbér 2017 (127 650 ft) – a jelenlegi 110 ezer forintról 2017-ben 127 650 forintra emelkedik a minimálbér Kedden megállapodott a kormány a szociális partnerekkel, így megvan, hogy mennyi lesz a minimálbér és a bérminimum…


Minimálbér 2017: még nem tudják mennyi, de már tárgyalnak a béremelésről!

Minimálbér 2017: még nem tudják mennyi, de már tárgyalnak a béremelésről! Megkezdődött a következő évi bértárgyalás! Körülbelül két hete egy közös bérstratégiát fogadott el az öt hazai szakszervezeti konföderáció, ám a napokban két nagy szövetség…


Hétvégi pótlék, túlórapótlék, bérpótlék mértéke és elszámolása 2016 – 2017 – 2018 – 2019

Hétvégi pótlék, túlórapótlék, bérpótlék 2016 – 2017 – 2018 – 2019 Sok magyar esik áldozatául a hétvégi pótlékmegvonásnak – A Munka törvénykönyve mára már rengeteg ponton hozott módosulást. Az igaz, hogy a munkavállalóknak kedvez a…


Bér, bérpótlék, kiegészítő bérpótlék, szociális ágazati pótlék 2017

Bér, bérpótlék, kiegészítő bérpótlék, szociális ágazati pótlék 2017 A 2017. évre vonatkozó, bérrel kapcsolatos információk röviden, egy helyen: MINIMÁLBÉR, GARANTÁLT BÉRMINIMUM 2017 2017. évre vonatkozóan a minimálbér és a garantált bérminimum tárgyában megszületett a megállapodás,…



Egészségügyi béremelés – bértábla 2016/2017 – ennyivel több pénzt kapnak az orvosok és az ápolók

Egészségügyi béremelés – bértábla 2016/2017 – ennyivel több pénzt kapnak az orvosok és az ápolók! Friss hír – megállapodtak az egészségügyben dolgozók béremeléséről! 2016 Szeptember elsejétől az egészségügyi szakdolgozóknak átlagosan bruttó 10-30 ezer forinttal, az…


Béremelés 2017 – Brutális béremelés jön a közszférában

Béremelés 2017 – Az előmenetelhez kapcsolódóan és sávosan emelkedik a jövőben az állami tisztviselők illetménye. Jogállásukat és előmenetelük szabályait is megváltoztatta a törvényhozás kedden. Az állami tisztviselőkről szóló jogszabályt 140 igen vokssal, 36 nem ellenében…



error: Tartalom védett !!